A Telex téved: a fesztiválozóknak nincs elegük a Fideszből – de egy hangos kisebbség valóban imádja szidni a kormányt

És még belőlük sem biztos, hogy Tisza-szavazó lesz, sőt!

A fesztivál szervezőinek ügyvédje szerint egy ilyen típusú rendezvénynél nem lehet teljesen kiszűrni a drogfogyasztást. Magyar Gábor elmondta: több embert kitiltottak a rendezvényről, arról azonban nem szólt, hogy a bűncselekmények miatt értesítették-e a rendőrséget.
Ahol tízezer fiatal összegyűlik, ott a drog is megjelenik, ugyanúgy, ahogy bármelyik egyetemi gólyatáborban, vagy rosszabb esetben gimnáziumban is – fejtette ki Magyar Gábor, aki szerint ügyfele mindent megtett, hogy ez ne fordulhasson elő. Az ügyvéd elmondása szerint több embert kitiltottak a rendezvényről, arról azonban nem szólt, hogy a bűncselekmények miatt értesítették-e a rendőrséget.